Több tucat túravideót megnéztünk, így történt, hogy lassan kezdtük felfedezni magunknak Montenegrót. A felvételek alapján gyönyörű országnak tűnt, ráadásul jóval közelebb is van, mint az eredeti úticélunk, ezért aztán rövid mérlegelést követően e mellett az ország mellett döntöttünk. Az újratervezést követően már az új, aktualizált perselybe dobáltuk
Rengeteget készültünk a túrára, listákat írtunk minden apróságról, amit még feltétlenül be kellett szereznünk indulás előtt. Lényegében hónapokon keresztül tartott minket életben a tudat, hogy májusban indulhatunk.
1. nap - 2015. május 23., szombat
Győr - Pécs
Reggel korán felébredtünk (én még aludtam volna, Ádám viszont izgatott volt, a fülemet rágcsálta, ugrált rajtam, mint valami rossz kisfiú, szóval lehetetlen volt nem felkelni :D). Mivel a rossz időnek hála, Ádámnak mégsem kellett dolgoznia aznap, jó pár órával a tervezett időpont előtt el tudtunk indulni, sajnos szakadó esőben. Szerencsére a munkavédelmi ruházatos boltban beszerzett esőruháink (meg Ádám lábain egy-egy Lidl-ös szatyor :D) jó szolgálatot tettek, így nem áztunk át teljesen.
Az első 100-150 km-t töretlenül szakadó esőben tettük meg, de mire megérkeztünk pécsi barátainkhoz, a nap is kisütött. :) Az első estét itt töltöttük, néhány sör után, korán tértünk nyugovóra.
2. nap - 2015. május 24., vasárnap
Pécs - Plužine
6 óra körül indultunk Pécsről, 7 óra tájékán már át is léptük a magyar-horvát határt.
Már Horvátországban voltunk, amikor megálltunk egy energiaital erejéig. Mivel szemetest nem találtunk, az üres dobozt a hálózsákomat rögzítő gumipók alá szorítottuk, aztán továbbindultunk. Gondolom, kitaláljátok, hogy pár kilométerrel arrébb az éles doboz elvágta a gumipókot, és földöntúli hangok kíséretében daráltuk be a nullkilométeres hálózsákom egy részét a hátsó kerékkel a fenébe. :D De mindegy is, mert (vigyázat, spoiler) nem volt rá szükségem a túra alatt egyetlen egyszer sem.
Bosznián áthaladva ismét rákezdett az eső, egy benzinkútnál megállva öltöztünk esőruhába.
Nem lehet leírni, mennyire nagyon esett, a montenegrói határhoz közeledve voltak helyek, ahol lényegében semmit nem láttunk, egyrészt a köd, másrészt a bukósisakunkra zúduló hatalmas mennyiségű eső miatt. Ádámnak persze még durvább volt, hiszen én utasként még csak-csak bírtam valahogy, neki viszont figyelnie kellett nagyon. Fáradtak voltunk, fáztunk, rágémberedtünk a motorra, úgyhogy megálltunk egy kicsit pihenni. Szép hely lett volna egyébként, csak hát az adott körülmények között annyira nem tudtuk élvezni. Azért készült néhány kép itt is; felettébb csinosak vagyunk mindketten, de nem baj, a motor legalább fotogén. :D
Nem voltunk már messze Montenegrótól, a határt is a hegyekben léptük át. Szinte azonnal elénk tárult a Piva folyó és a kanyon csodálatos látványa. Azt hiszem, nekem az volt az a pillanat, amikor határozottan éreztem, hogy minden nehézség ellenére megérte eljönni. Nem viccelek, egész egyszerűen gyönyörű volt, még nekem is, pedig nálam tériszonyosabb ember nem sok van. Videóztam is, mint állat, annyira, hogy picit be is rosszultam a szerpentineken, mert voltam olyan ügyes, hogy a kamerát néztem folyamatosan, az út helyett.
Este 6 körül érkeztünk meg egy Plužine nevű településre, az éjszakát itt töltöttük egy faházikóban, közvetlenül a Piva partján. Kedves fickó intette már messziről az utat, mi meg mentünk is szófogadóan. A folyóhoz legközelebb eső házat kaptuk meg, 30 euró volt kettőnknek. Annyira örültünk, hogy végre megpihenhetünk, hogy elfelejtettünk alkudni.
Este sétáltunk egyet, egy barátságos kis étteremben megittuk az első montenegrói sörünket. A faházba visszatérve aztán az otthonról hozott babfőzelék- és rizseslecsókonzervünket a radiátorhoz gumipókozva melegítettük meg, több-kevesebb sikerrel. :D Később ugyanezzel a módszerrel próbáltuk szárítgatni a kifordított kesztyűinket is.
Jól befűtöttünk, aztán gyors zuhany után mély álomba merültünk a hatalmas és kényelmes ágyban
3. nap - 2015. május 25., hétfő
Plužine - Kotor
Reggel még picit fotóztuk a tájat, nem lehetett betelni vele. A szállásadónk csak akkor ébredt fel, amikor beindítottuk a motort, úgyhogy már csak egy gyors integetésre volt időnk.
Nikšićben megálltunk reggelit venni egy pékségben (ez egyébként mindig zsákbamacska volt, soha nem tudhattuk, mit kérünk az eladótól), aztán Kotor felé vettük az irányt. Az eső néha még szemerkélt, úgyhogy ezen a távon sem került le rólunk az esőruha. Megint volt mit videózni, főleg akkor került elő a motoros kabátom zsebéből a kamera, amikor végre megpillantottuk a Kotori-öböl vizét. Kora délután érkeztünk meg Kotor városába, a lehető legnagyobb közlekedési dugó közepére. A partszakasz egy részét bejárva szálláskeresésre indultunk, két apartman megtekintése után végül egy parthoz közeli ház egyik földszinti szobájában telepedtünk le 2 éjszakára, összesen 40 euróért. (Megbeszéltük, hogy ezen a napon mindenképp olcsóbb szállást keresünk, mint az előző napi, így amikor az említett ház tulajdonosa először egy 30 eurós apartmant ajánlott és mutatott meg nekem, nem fogadtam el, elindultam kifelé. Aztán jött utánam, hogy van eggyel alacsonyabb kategóriás szobája is, 20 euróért éjszakánként. Hát így. Egyébként valamiért azt hitte, hogy olasz vagyok.)
Lepakolás után felfedezőútra indultunk, találtunk büfét, amit még nem fedeztek fel maguknak a turisták, megnéztük az óvárost, az erődöt a hegyen (egyelőre csak lentről), sétáltunk a parton, fotózgattunk (,próbáltuk megakadályozni, hogy kóbor macskák elegyék előlünk a parton az ebédünket :D. Ja igen, egyébként Montenegróban mindenhol random cicák meg kutyák ténferegnek, és hát a legtöbbjük egészen megkedvelte a társaságunkat.).
Este aztán bevásároltunk, picit sétáltunk még, sörözgettünk (ez nálam egyébként 1 doboz grapefruitos sört jelent, csak hogy tudjátok, szóval én inkább csak üdítőztem :D), de aztán sötét felhők kezdtek gyülekezni, úgyhogy jobbnak láttuk visszatérni a szállásra. Ezen az éjszakán pár észt motorossal osztoztunk a földszinten.
4. nap - 2015. május 26., kedd
Kotor - Isten háta mögötti helyek - Kotor
Mivel a kotori szállásfoglalásunk 2 napra szólt, így ezen a napon sokkal kényelmesebben, cuccok nélkül motorozgathattunk.
Itt fogyasztottuk el a reggelinket:
Kalandosra sikerült az utazás, furcsa, elhagyatott utakon jártunk, néhol kutyák kergettek minket. Az eredeti úticél az öböl bejárata lett volna, végül aztán beértük egy olyan hellyel, ahonnan már láthattuk a nyílt tengert.
Visszatérve Kotorba aztán fejenként 2 euróért megmásztuk az erődhöz vezető lépcsősort mi hárman: Ádám, én és a tériszonyom. :D Odafent ért minket a naplemente, csodálatos volt, de tényleg. :)A sötétedés után előbújó, mindenütt jelen lévő fekete meztelencsigák és százlábúk mondjuk annyira nem nyűgöztek le.
Aznap éjjel a földszint másik szobájában egy idős házaspár szállt meg, akik hajnali 4től 10 percenként látogatták a toalettet felváltva, nagy ajtócsapkodások közepette. :D
5. nap - 2017. május 27., szerda
Kotor - Lovćen Nemzeti Park - Utjeha
Erre a napra a Lovćen Nemzeti Park kilátójának megmászása volt a terv.
Útközben Kotor fölött, a hegyekben még megálltunk nézelődni, innen szépen be lehetett látni az öbölt.
A Nemzeti Park területére érve fejenként 2 eurót kellett fizetnünk. Haladtunk egyre feljebb a hegyen, a kilátó közelében még hó is akadt az út mentén.
A parkolótól a mauzóleumig 461 lépcsőfokot kellett megtennünk. A mauzóleumi belépőt mi már nem fizettük be, a kilátás miatt mentünk csak. De amiatt megérte.
Ezután az albán határ felé vettük az irányt. Elhaladtunk a Sveti Stefan nevű szigetvároska mellett is.
Éhesek és fáradtak voltunk, én már kezdtem kétségbe esni, hogy nem fogunk szállást találni. Barban ebédeltünk, aztán picit közelebb érve Albániához a főút mentén két tábla is hirdetett kempinget, a levezető úton pedig éppen az egyik kemping alkalmazottja csábítgatta a turistákat. Ő vezetett el minket a Camp Olivába, ahol aztán a 25 eurós árat 20 euróra lealkudva, egy szuper szobában szálltunk meg egy éjszakára.
Az utjehai strandon fürödtünk is végre, nagyon meleg volt, igazán éreztük, hogy nyaralunk. Fagyiztunk is, este meg a parton sörözve néztük végig, ahogy lemegy a nap. :)
6. nap - 2015. május 28., csütörtök
Utjeha - Durmitor Nemzeti Park - Lipci
Meg sem várva a recepció 8 órás nyitását, 7 után nem sokkal kezdtük meg utunkat a Durmitor Nemzeti Park felé.
A GPS azon a napon nem volt a barátunk. Furcsa volt, hogy az enyhe kifejezéssel élve is rázós úton, ahol haladtunk, abszolút nem jött szembe senki (ellenben láttunk jónéhány tehenet, teknőst, és még egy halott kígyót is
Szerencsére létezett másik út visszafelé, így nem kellett ugyanezen haladnunk.
A Durmitorhoz közeledve szinte útbaesett (8 kilométeres durva hajtűkanyaros kitérővel) az ostrogi kolostor, ezért ott is tettünk egy gyors látogatást.
A Durmitor területére érkezve kezdett egyre hidegebb lenni, erőteljesen haladtunk felfelé, ezért nem csodálkoztunk. A cél a Tara kanyon volt, ahogy közeledtünk, a hegyek már tisztán kivehetően havasak voltak, mi meg már annyira fáztunk, hogy meg kellett állnunk egy útszéli étteremnél egy-egy forró ital erejéig. A GPS-nek sem tetszett az időjárás, szó szerint lefagyott, hosszas küzdelem után végül egy hullámcsattal sikerült újjáéleszteni.
A Tara kanyon valóban csodaszép volt, de nem sokat időztünk itt, nem éppen nyaralós időjárás uralkodott. Ezért (meg azért, mert betojtam :D) a kötélpályán való lecsúszást is kihagytam. Pár fotót készítettünk csak, aztán visszaindultunk.
A hidegre való tekintettel úgy döntöttünk, nem a Nemzeti Park területén keresünk szállást, inkább visszamegyünk Plužinébe (itt töltöttük első montenegrói éjszakánkat). Ezen a ponton bánt el velünk a GPS ismét. Az ajánlott útvonal felvitt minket a hegyekbe, 2000 méteres magasságba. Rádöbbentünk, hogy a lentről látott havas hegycsúcsok helyenként gyakorlatilag embermagasságú hófalat jelentettek, néhol az út mindkét oldalán. Végtelennek tűnő percekig kanyarogtunk a keskeny szerpentineken, amikor szembetalálkoztunk két idős bringás bácsival. Szerencsénkre figyelmeztettek minket, hogy amennyiben Plužinébe tartunk, akkor felejtsük el, az út további része ugyanis annyira járhatatlan, hogy lehetetlen közlekedni arrafelé, motorral legalábbis mindenképpen (ők a biciklit a kezükben hozva tudtak csak átjönni).
Tehát ismét kénytelenek voltunk visszafordulni, aznap már másodszor.
Teljesen átfagytunk, rádermedtünk a motorra, én annyira, hogy amikor végül megálltunk pihenni kicsit, Ádámnak le kellett emelnie a motorról. :D Ő is kipurcant persze, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja:
A másik úton haladva már nem Plužine, hanem Nikšić városa ígérkezett a legközelebbi lehetséges éjszakázóhelynek. Itt viszont akárhogy kerestük, egyetlen megfelelő szállást sem találtunk, így aztán éhesen, fáradtan, fázva úgy döntöttünk, visszatérünk a Kotori-öbölhöz, biztos szállás reményében.
Azt hiszem, 8 körül érkeztünk meg a Lipci nevű településre, ahol a még itthonról kinézett Biga Apartmanban leltünk végül szállásra, 20 euróért. Nagyon kedves idős néni a tulaj, ráadásul aznap épp nem volt senki az apartmanban rajtunk kívül, szóval tökéletes volt a hely. Meg hát a kilátás sem volt utolsó, ez itt egy másnap reggel készült kép a szobánk ablakából:
Lepakolás után még motoroztunk picit: 4 km-re az apartmantól vacsoráztunk egy étteremben, meg bevásároltunk estére. Miközben Ádám éppen igyekezett közelebb állni a motorral az étteremhez, én meg csendben ülve vártam a vacsoránkat, két magyar motoros sétált el az étterem terasza előtt, bukósisakkal a kezükben. Annyira meglepődtem, amikor meghallottam, hogy magyarul beszélnek, hogy nem köszöntem rájuk sajnos.
Az ágyban borozgattunk még, aztán az egész napos utazásnak köszönhetően gyorsan elnyomott minket az álom.
7. nap - 2015. május 29., péntek
Lipci - Mostar
Ádám reggel az apartman wifijét kihasználva boszniai szállások után kutatott, mire felébredtem. Találtunk is olyat, ami tetszett, ezt feljegyeztük, aztán gyors zuhanyzás után már meg is kezdtük utunkat.
Ezen a napon itt reggeliztünk:
Az aznapi cél a boszniai Mostar volt. Útközben picit megálltunk Dubrovnikban, aztán verőfényes napsütésben haladva, viszonylag korán meg is érkeztünk. (A verőfényes napsütésnek, meg annak köszönhetően, hogy kabát ugyan volt rajtam menet közben, a kesztyűmet viszont levettem, sikeresen lebarnultam, de csak a kézfejemen. :D)
A GPS segítségével megkerestük az előzőleg kiválasztott apartmant. A Villa Sann már kívülről is megvett minket. Aztán amikor az apartman mindenese (aki mellesleg egészen jól tudott magyarul, káromkodni például nagyon :D) összesen 20 euróért egy konkrét lakosztályt ajánlott nekünk, nem volt kérdés, hogy maradunk. Miközben a motor 5 euróért az apartman őrzött parkolójában pihent, mi egy emeleti apartmanban telepedhettünk le. Nagy hálószoba egy franciaággyal és egy egyszemélyes ággyal; kis terasz, ahonnan ráláttunk a motorra; hatalmas fürdőszoba káddal, mosógéppel; nappali ülőgarnitúrával, két ággyal, tv-vel; nappaliból nyíló amerikai konyha minden felszereléssel; egy másik, gigantikus terasz grillezési lehetőséggel, kinti mosogatóval. Mindezt tényleg 20 euróért kettőnknek. Kicsit aggódtunk, hogy vajon kiveszik-e valamelyik belső szervünket az éjszaka folyamán, hiszen biztosan lennie kell valami buktatónak. :D Szerencsére nem volt, úgyhogy arra az esetre, ha egyszer Boszniában járnátok, csak ajánlani tudom a Villa Sann-t.
 |
| A bal felső terasz és a hozzá tartozó apartman volt a miénk, a motor ebben az udvarban pihent. |
Kis szusszanás után felfedező sétára indultunk. A sétálóutcák csordultig voltak a szuvenírárusok portékáival, minden olyan török hangulatú volt. Az egész város be van hangfalazva, ezért akárhol is vagy, biztosan hallani fogod a müezzin templomból felhangzó énekét. Ádám élvezte, nekem viszont nagyon ijesztő volt. :D Természetesen megnéztük a híres Öreg-hidat, ahonnan bosnyák fiatalok ugranak a Neretva folyóba, a turistáktól begyűjtött pénzért cserébe.(Jéghideg volt a víz, megnéztem.)
Egy helyi étteremben vacsoráztunk, kétszemélyes tálat mindenféle jóval, mondjuk nekem kicsit alulfűszerezett volt minden.
Este a bőség zavarában a rengeteg fekhely közül a franciaágyat választottuk persze. :D Nem maradtunk fenn túl sokáig, hiszen tudtuk, hogy másnap nagy út áll előttünk.
8. nap - 2015. május 30., szombat
Mostar - Pécs
Ezen a reggelen sem vártuk meg, amíg a portás felébred, korán szerettünk volna indulni. A kulcsot viszont le kellett adnunk valakinél. Sokáig próbálkoztunk a személyzeti csengővel, a kedves mindenes ember azonban sehogy sem akart előkerülni, így aztán végül magát a tulajt robbantottuk ki az ágyból, szerintem legmélyebb álmából. A teraszra jött csak ki, kérte, dobjam fel neki a kulcsot. Hogy biztosan megjegyezzen minket, én fel is dobtam, egyenesen az esőcsatornába. :D Végül aztán nem evett meg elevenen.
Felpattantunk a motorra, aztán Pécs felé vettük az irányt. Rendben meg is érkeztünk, bár az előző este Boszniában elfogyasztott éttermi vacsora mindkettőnknek okozott egy kis kellemetlenséget.
Este pécsi barátainkkal iszogattunk, meséltünk nekik az élményeinkről.
9. nap - 2015. május 31., vasárnap
Pécs - Győr
Nem indultunk korán, hiszen ez a cirka 250 kilométeres táv már meg sem kottyant nekünk az előző napok után. Amikor a Balatonnál megálltunk picit, akkor vettük észre, hogy a motorra bizony erőteljesen ráfér majd egy lánccsere, ugyanis a lánc nagyon megnyúlt egy szakaszon.
Péren, a kedvenc éttermemben vacsoráztunk, aztán hazaindultunk, Győrbe.
Nem túlzok, ha azt mondom, ez a 9 nap volt eddigi életem legszebb időszaka, és legnagyobb kalandja. Várakozásainkat felülmúlóan gazdálkodtunk, így az összegyűjtött pénzünknek majdnem felét hazahoztuk. Montenegró pedig tényleg csodálatos ország, nagyon remélem, hogy nem most voltam ott utoljára. :)
És akkor egy kis videó, ami csak a töredékét adja vissza az átélt élményeknek:
