Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia 2017.

Szlovéniai mininyaralásunkból hazatérve azonnal ráfeküdtünk idei hosszabb nyaralásunk szervezésére. Végül ismét nyert a csodás érvelőképességem, így  immár harmadik alkalommal látogattunk el Montenegróba. :D

A korábbi évektől eltérően ezúttal a legtöbb szállást már jó előre lefoglaltuk. Tavalyi montenegrói nyaralós listánk alapján készülődtünk, hogy aztán augusztus 9-én kora reggel útnak indulhassunk.

1. nap - 2017. augusztus 9., szerda
Győr - Jajce, Bosznia-Hercegovina

Szuper időben indultunk el reggel, azért mégiscsak jobb így, mint esőben. :D A balatongyöröki Szépkilátónál megálltunk falatozni egy keveset, majd folytattuk utunkat első napi szállásunk felé. Az út egy pontján egy előttünk haladó autó miatt túl későn vettünk észre egy, az úttesten eléggé megpihent rókát, így jól összerókáztuk a motort, amikor átrongyoltunk szegényen. :(

Tavalyról már ismerős volt az út, azonban most nem éjszaka haladtunk Bosznia-Hercegovina tájain, így végre megbizonyosodhattunk róla, hogy valóban gyönyörű környék ez. Az út néhol a hegyoldalakhoz egészen közel halad, káprázatos látványt nyújtva az arra utazónak.

Erre az éjszakára az előző évről már ismerős Jajce Youth Hostelben foglaltunk szállást magunknak. A városba érve szemerkélni kezdett az eső, ezért amint a szálláshoz értünk, azonnal elindultam, hogy megkeressem a recepcióst. Ez kissé nehezen ment, de aztán előkerült a leányzó, majd sietve mutatta is az utat a szobánkhoz. A hostel csigalépcsőit nem 39-es motoros csizmákhoz tervezték, így nyilván sikerült is rajtuk felesnem a recepciós csajszit követve. :D

Elfoglaltuk a szobát, felcuccoltunk, aztán kis pihi után elindultunk, hogy ismét megnézzük a Jajcei vízesést.

Mielőtt a Pliva folyó Jajcénél beleömlene a Vrbasba, egy gyönyörű, mintegy 30 méteres vízeséssel zuhog alá a városközpontban. A világ legszebb 12 vízesése közé sorolt Jajcei vízesés Csontváry egyik festményén is megelevenedik. Az út szélén kialakítottak néhány kilátóhelyet, ahonnan szinte szemből láthatjuk a zuhatagot. A Pliva másik oldalán, a városfal közvetlen közelében is van egy kilátópont, mi most ide sétáltunk el. Néhány évvel ezelőtt egy szabadtéri színpadot alakítottak ki a vízesés mellett, ide is lesétálhatunk, némi vízpermettel számolva persze.

A városfal melletti kilátópont tökéletes választásnak bizonyult, ugyanis amint odaértünk, szinte azonnal esni kezdett az eső. A fal takarásának köszönhetően nem áztunk el túlságosan, ráadásul közben a nap is sütött, így káprázatos fényekben csodálhattuk meg a vízesést a tetejétől letekintve.

Pár fotó után beugrottunk egy boltba, ami útba esett, majd visszaindultunk a szállásra. Természetesen ömleni kezdett az eső, így kétszemélyes vizespóló-versenyt rendeztünk "hazáig". :D

Este aztán hullafáradtan zuhantunk ágyba, szóval nem kellett ringatni minket. Éjfél után 2 perccel arra ébredtem, hogy közvetlenül a hostel előtt markológéppel pakolásznak valamit teherautókra, közben pedig ordítoznak egymásnak a munkások. A jó alvókámnak köszönhetően azért sikerült visszaaludnom szerencsére. :D

2. nap - 2017. augusztus 10., csütörtök
Jajce, Bosznia-Hercegovina - Scepan-Polje, Montenegró

Csodálatos napra ébredtünk, igazi nyaralós időjárás fogadott minket reggel. Viszonylag korán útnak is indultunk, motoros cuccban azonban így is dögmeleg volt végig. Mivel erre a napra egy kempingben volt szállásunk, még Boszniában besuhantunk egy boltba valami tartósnak bizonyuló harapnivalóért, biztos, ami biztos.

Ahogy haladtunk a már ismerős utakon, kezdett egyre melegebb lenni. A montenegrói határon közepesen brutális sor állt, amit a hőguta elkerülése érdekében kedvesen be is előztünk.

A montenegrói határ. :)

A határ átlépése után hamarosan meg is érkeztünk aznapi szállásunkhoz. A kemping a Piva folyó partján helyezkedik el, egy kétszintes faház egyik pici szobáját kaptuk meg egy éjszakára, összesen 12 euróért.
Becuccoltunk a szobába, aztán úgy döntöttünk, lesétálunk a folyóhoz. Útközben a motoron durván felmelegedett az innivalónk, de a Piva erre is megoldást jelentett: kedvesem, Barth "MacGyver" Ádám egy cipőfűző segítségével egy bokorhoz kötözte a vizesflakonunkat, majd a sebes sodrású folyóba engedte. Negyed óra alatt jéghidegre hűlt a víz. :D Fotózgattunk picit, én engedve a mindenféle vizek iránti vonzalmamnak, pacsáltam egy keveset, aztán felsétáltunk a kunyhóhoz.

Kicsivel később a kemping éttermének teraszán ittunk egy-egy valamit, csodálatos kilátás nyílt onnan a Pivára. :) Hamarosan felbukkant aztán egy komplett iskolai osztály, meg is ijedtünk, hogy majd alkoholokat fognak fogyasztani, aztán huligánkodnak éjszaka, de szerencsére nem történt semmi ilyesmi.

Este gyors zuhany után picit még tébláboltunk odakint, majd gyorsan álomba szenderültünk. Éjszaka arra ébredtem, hogy felső szomszédunk alvajár.

3. nap - 2017. augusztus 11., péntek
Scepan-Polje, Montenegró - Bar, Montenegró

Izgatottan ébredtünk, mert tudtuk, hogy a kempingből távozva szinte azonnal az út egyik legjobb része, a Piva kanyon következik. A kanyont kétoldalról hatalmas hegyek határolják, a víz csodálatosan kék színű, főként a kora reggeli órákban. Hiába jártunk itt immáron harmadszorra, a látvány még mindig lenyűgözött minket. A Pivára épült egy hatalmas duzzasztógát, ezúttal ezt nem csak fentről, de lentről is megtekintettük.

A kanyon után a Durmitor Nemzeti Parkot vettük célba. A már megszokott holdbéli táj fogadott minket, helyenként 150-200 legelgető birkával.

A brutál szerpentineket elhagyva a Fekete-tó felé vettük az irányt. Végül a parkolóig jutottunk csak, úgy döntöttünk, motoros göncben nem vállalunk be több kilométernyi sétát a tikkasztó hőségben, helyette továbbindultunk, hogy ezúttal is megnézzük a Tara hidat. 

A Tara kanyon felé haladva aztán megtörtént az, ami eddig még soha: a rend éber őrei gyorshajtáson kaptak minket. Azonnal ki is állítottak, elszedték Ádám iratait, majd kaptunk egy kedves kis csekket, így hát visszagurultunk 4 kilométert a legközelebbi postáig, ahol befizettünk a montenegrói államkasszába 33 euró büntikét. :D Betartva a sebességkorlátozást, visszasuhantunk a rendőrökhöz, akik a befizetett csekk bemutatása ellenében visszaszolgáltatták a dokumentumokat. :D

A Taránál persze megint nem csúsztam át a kötélpályán, meg most már biztos, hogy nem is fogok soha, hagyjuk is. :D

A hídnál reggeliztünk, aztán továbbindultunk a Biográdi Nemzeti Park felé.

A park a Tara és a Lim folyók között helyezkedik el, területe 5400 hektár. Itt található Európa utolsó három megmaradt őserdejének egyike, a park 80%-át erdő teszi ki. A park közepén található a Biográdi-tó 1094 méteres magasságban. Belépő ellenében léphettünk a nemzeti park területére, aztán rövid motorozás után el is értünk a tóhoz. Itt picit pihentünk, Ádám lőtt pár fotót a tóról, gyönyörű volt a táj nagyon.

Innen aztán indultunk tovább aznapi szállásunk felé. Barba tartottunk, így hamarosan végre megpillanthattuk a tengert. Ahogy az út egyre közelebb kanyargott a parthoz, úgy szívhattuk egyre inkább magunkba a tenger csodálatos, semmihez sem fogható illatát. :)
Barban gyorsan megtaláltuk a szállást, a recepción bekopogva pedig a házigazda bácsit is. Iszonyú jó szobát kaptunk, felcuccolás után pihentünk is egy picit a kellemes hűvösben.
Később aztán csobbantunk egyet a tengerben végre, majd naplementekor is lesétáltunk még a partra, mert egyszerűen nem lehetett betelni a látvánnyal.

4. nap - 2017. augusztus 12., szombat
Bar, Montenegró

Mivel Barban a szállásfoglalásunk 4 éjszakára szólt, úgy döntöttünk, ezen a napon csak lazítunk, nem motorozunk semerre.

Ébredés után elindultunk sétálni, reggelire vadászni. A közeli pékség még nem volt nyitva, így tovább sétáltunk. A parton óriási hullámok fodrozták a vizet, elképesztő látvány volt a tenger a reggeli fényben. :)

Megnéztük Bar kikötőjét is, ami az egyik legnagyobb kikötő Montenegróban. Több részre lehet osztani: polgári menetrend szerinti hajók kikötője, magánhajók kikötője, kereskedelmi kikötő, hadikikötő. A kikötő egyben vízi ország- és vámhatár is. A több emeletes turistahajók mellett a hadiflotta egy része is itt állomásozik. 

Innen aztán a Szent Jovan Vladimir ortodox templom felé sétáltunk tovább. Akkora kört tettünk meg, hogy mire visszaértünk a szálláshoz, majdnem dél volt már, így a reggelit kihagyva azonnal az ebéddel indítottunk. :)

Délután lementünk a partra fürdeni kicsit. A reggeli brutális hullámzás még mindig tartott. Csak ültünk a parton, és akkora hullámok csaptak az arcunkba, hogy konkrétan kijjebb sodortak minket a kavicsokon, annyira klassz volt. :D

Később azért nem bírtunk magunkkal, motorra pattantunk, meg szerettük volna keresni azt az eldugott partszakaszt, amiről itthon olvastunk. Sajnos az oda vezető út egy idő után túl kalandosnak bizonyult, így végül aztán nem vállaltuk be a Thundercattel.

Este, lefekvéskor már láttam, hogy mintha a hegyek felől villámlana, aztán pár órával később fel is ébredtem a viharra. Bementettem a cuccainkat az erkélyről, szerencsére még idejében.

5. nap - 2017. augusztus 13., vasárnap
Bar, Montenegró - SH21-es út, Albánia

Hajnalban keltünk, hogy még viszonylag korán átkelhessünk az albán határon. Az éjszakai vihar leszedte a motorról a védőtakarót, jó pár méterrel odébb találtuk meg. :D

Mikor már azt hittem, hogy soha nem fogunk a határhoz érni, akkor megpillantottuk a brutális sort. Egy ott dolgozó fickó aztán intett nekünk, így a gyalogosan átkelőknek szánt járdán előregurulhattunk a határőrbódéig.

Albánia egy furcsa hely. A városokban ázottkutya-szag terjeng, a helyiek érdekes, összetákolt járműveken szállítják a temérdek sok gyereküket, és valamiért nagyon sok a féllábú ember.

Ahogy haladtunk az akkor még SH20-asnak hitt út felé, rengeteg helyen futottunk leégett erdőkbe. Egy elágazásnál aztán sikerült a rossz utat választanunk, így jó pár kilométert gurultunk nagyon para helyeken, ahol konkrétan aszfalt sem volt, viszont sár az igen. A motor szerintem még életében nem volt ilyen koszos, jónéhány sártengeren átrongyoltunk vele. Áthaladtunk néhány településen, amiknek a várostábláját több helyen golyó ütötte lyukak csipkézték, valószínűleg a polgárháború óta.  Egy idő után aztán beismertük, hogy eltévedtünk, így visszafordultunk, majd immár a helyesnek vélt úton indultunk tovább.

Ez az út már szimpatikusabb volt, főleg, mert itt legalább volt aszfalt. Jöttek szemből is motorosok, úgy gondoltuk, megtaláltuk a keresett utat. Baromi sok szerpentin várt minket felfelé, majd ahogy felértünk a hegyre, egyszer csak elfogyott az aszfalt. De hogy így konkrétan teljesen.

Azt hittük, csak egy kis részen lesz para az út, ezért elindultunk terepezni a Thundercattel. 

Gyanús volt, hogy kb csak terepjárókkal jönnek már szembe, én már féltem is, mert rohadt keskeny volt az út, néhány helyen teljesen félre kellett állni, amikor szemből is jöttek. Addig rinyáltam aztán, hogy parázok sportmotorral ilyen úton, hogy végül megfordultunk, és visszaindultunk.

Már majdnem a montenegrói határhoz értünk, amikor Ádám rájött, hogy azért fogyott el az aszfalt a hegytetőn, mert egész konkrétan egy teljesen másik úton jártunk, mint terveztük - az SH20 helyett az SH21-en. Rákerestem most az SH21-re, az első oldal, amit találatként kidob a Google: dangerousroads.org. :D

Podgoricán keresztül haladtunk vissza a szállás felé, át azon a szörnyű hosszú alagúton, amit ki nem állhatok. A fejem is fájt akkor már, így konkrétan a túlélésért küzdöttem a hátsó ülésen.

Délután motort mostunk egy önkiszolgáló autómosóban, strandoltunk, este pedig a Forest nevű étteremben vacsoráztunk a parton. :)

6. nap - 2017. augusztus 14., hétfő
Bar, Montenegró - Kotor, Montenegró

Reggel egészen korán ébredtünk, aztán fel is kerekedtünk, hogy idén is megnézzük egyik kedvenc montenegrói városomat, Kotort.

Szuper idő volt, éppen kellemes motorozáshoz. Kotorban a kedvenc büfénkben a parton sajnos még nem tudtak nekünk reggelivel szolgálni, így leparkoltunk a kapuk előtt, majd az óváros egyik pékségében szerzett finomságokat tettük magunkévá négy kóbor cica társaságában. :)

Kotorból aztán a Lovcen felé vezető úton haladtunk tovább. Bár idén már nem szerettünk volna felsétálni a rengeteg lépcsőn, azért az útról brutális a kilátás az öbölre, ezt most sem akartuk kihagyni. :)

Az extrém forróság és szárazság miatt a Lovcennél sok helyen tomboltak erdőtüzek, néhány helyen hatalmas volt a füst.

Barba visszaérve aztán délután még strandoltunk egy utolsót, este pedig ismét a Forestben toltunk egy pizzát a naplementében. :)

7. nap - 2017. augusztus 15., kedd
Bar, Montenegró - Višegrad, Bosznia-Hercegovina


Úgy döntöttünk, ezen a napon már elkezdünk hazafelé orientálódni, így éjszakára a boszniai Višegradban foglaltunk szállást. Előtte azonban még várt ránk az SH20-as út Albániában. :)


Ezúttal tényleg sikerült is megnéznünk a kinézett utat, és hát azt kell mondanom, hogy gyönyörű volt. Bár nekem egy idő után kicsit már sok volt a szerpentin, Ádámnak végül ez az útszakasz tetszett a legjobban, szóval megérte végiggurulni rajta. :)

Az SH20 egy albán kerülő után tulajdonképpen visszavisz Montenegróba. A határt egy erdős szakaszon léptük át, ahol kishíján elénk ugrott egy őz az úton. Ahogy haladtunk tovább, egyre több helyen botlottunk útfelújításba, így ismét terepezésre kényszerültünk mindenféle kavicsos ösvényeken. Időtlen idők óta motoroztunk már, végül aszfalton ugyan, de alig volt pár település, amin áthaladtunk, ezek is pár házikóból álltak csak. Aggódtam, mert nyilván benzinkutat sem láttunk jó ideje, aztán végtelennek tűnő órák után végre találtunk egyet. Ekkor már a bosnyák határtól sem voltunk messze, mint később kiderült.

Boszniában Višegrad felé egy szakaszon a Drina folyó partján vezet az út, őrületesen sok alagúton keresztül. A szálláshoz érve a házigazdánk, amint meghallotta a motor hangját, elénk sietett, és segített felcipelni a cuccainkat a szobánkba. Kellemes kis szoba volt amúgy, nem túl nagy, de egy éjszakára tökéletesen megfelelt.

A város maga egyébként nem túl sok látnivalót tartogat sajnos. Azért tettünk egy sétát, megnéztük a Szokoli Mehmed pasa hídját, szereztünk némi harapnivalót, aztán kiültünk a szállásnál a folyópartra. 

8. nap - 2017. augusztus 16., szerda

Višegrad, Bosznia-Hercegovina - Pécs

Erre a napra egy pécsi panzióban foglaltunk szállást, így reggel errefelé kezdtük meg utunkat.

Egy kellemes, tiszta, tágas szobát kaptunk, a recepciós hölgynek viszont rossz napja volt éppen, legalábbis velünk nagyon nem volt kedves, pedig az sokat dobott volna az élményen.

Felcuccoltunk a szobába, aztán elsuhantunk az Amerika Retro Étterembe egy orbitális méretű hamburgerre. :)

Este, naplemente után sétáltunk még egyet, aztán nyugovóra tértünk.


9. nap - 2017. augusztus 17., csütörtök
Pécs - Győr

A sok szerpentin után baromira unalmas utak következtek ezen a napon. :D Mindenesetre rendben hazaértünk, a motorral sem volt semmi gáz szerencsére.

Ez a 9 nap ismét csodálatos élményt nyújtott nekünk, úgy tűnik, ezt az országot én nem tudom megunni. :) Így Albániával kiegészítve Ádámnak sem volt oka panaszra, hogy ismét rábeszéltem Montenegróra. :D Most sem vertük el az összes pénzünket, mert mi ilyen gazdaságosak vagyunk. Már elkezdtem gondolkodni azon, hogy jövőre milyen megdönthetetlen érveket hozok fel egy újabb montenegrói út mellett. Mert én negyedszerre is simán visszatérnék. :)

Az elmaradhatatlan túravideó:

Szlovénia 2017

Az úgy volt, hogy már év eleje körül kezdett érlelődni bennünk a gondolat, hogy idén a valószínűleg augusztusi nagy nyaralást megelőzően beiktassunk egy kisebb, pár napos mininyaralást is. Szlovénia lehetősége Ádámban merült fel, őszintén szólva én képes lettem volna hosszúhétvégére is Montenegróba utazni. :D

Végtelen órákat töltöttünk a neten látnivalókat meg szállást keresgélve, így aztán szép lassan az én kedvem is megjött az úthoz. Ádám ráakadt egy király apartmanra szinte közvetlenül a Bohinji-tó partján, és mivel lényeges árbeli különbség nem volt a kevésbé szuper helyen található szállásokhoz képest, így végül ezt foglaltuk le 3 éjszakára.

Mondanom sem kell, nagyon vártuk már a pünkösdi hétvégét, hogy végre indulhassunk. A tavaly megírt listánk alapján készülődtünk, valamiért nekem sikerült sokkal jobban telepakolnom az oldaldobozomat, mint amikor 9 napra mentünk. :D Szombaton aztán korán felkeltünk, hogy időben indulhassunk.

1. nap - 2017. június 3., szombat

Győr - Ribcev Laz, Szlovénia


Koránkelés alatt azt értem, hogy tulajdonképpen ugyanakkor keltem, mint hétköznapokon, amikor melóba kell mennem. Persze nagyságrendekkel jobban esett úgy korán kelni, hogy tudtam, a következő pár napban mennyire király helyekre fogunk eljutni.
Elvégeztük az utolsó simításokat a pakkjainkon, feldobozoltuk a motort, aztán indultunk is.

A korábbi évek tapasztalatai alapján furcsa volt úgy elindulni otthonról, hogy nem szakadt az eső. :D Szombathely felé vettük az irányt, aztán a határon átkelve Ausztria útjain kanyarogtunk. A szlovén határ előtt egy benzinkútnál megállva azért felkapkodtuk az esőruháinkat, mert csinos kis felhők kezdtek gyülekezni az égen, meg aztán láttuk, hogy szemből érkező társaink már rendesen eláztak valahol. Végül mi megúsztuk pár csepp esővel, úgyhogy zavartalanul folytathattuk utunkat.

A szállásra menet útba esett nekünk Bled. Mivel a becsekkolásig akadt még némi időnk, körbegurultuk a Bledi-tavat, és pár képet is készítettünk.

A szálláshoz közelítve mindenütt hihetetlen színekben pompázó patakocskák tűntek fel (tízes skálán mennyire néztek alkoholistának, ha elmondom, hogy nekem némelyikről a zöld abszint jutott eszembe? :D), nem győztük kapkodni a fejünket a látványtól. Hamarosan aztán megérkeztünk az apartmanhoz, ahol a szállásadónk elkérte az iratainkat, majd a számlát egy kis frissítő kíséretében hozta meg nekünk: a tálcán egy kis tányér friss eper, két pohár limonádé, valamint két kis pohár házi készítésű (talán) áfonyabor (ahogy a bácsi mondta, "a little dopping" :D) várta, hogy magunkévá tegyük.

Ja igen, a teraszunk, háttérben a fák mögött a patak. 

Az apartman egyébként pontosan olyan volt, amilyennek a képek alapján elképzeltük: egy otthonos, jól felszerelt, tiszta házikót kaptunk a pénzünkért.

Gyors átöltözést követően elsétáltunk a helyi kisboltba, majd kis pihi után kiültünk a Bohinji-tó partjára.

Ahogy a hegyek mögött lement a nap, kezdett hűvössé válni az idő, így lassan összeszedtük magunkat, és visszaindultunk a szállásra. Otthonról hozott instant sajtos tésztát vacsiztunk, majd picit melegebb ruhát öltöttünk, és lesétáltunk a partra fotózni meg sörözni. Természetesen én már a parton megkezdtem a szundikálást, fél 9-kor lövik a pizsim, nincs mit tenni. :D
A szállásra visszatérve aztán persze gyorsan álomba szenderültem a hatalmas, puha, ruganyos ágyban.

2. nap - 2017. június 4., vasárnap
Ribcev Laz - Pericnik vízesés - Vrsic-hágó - Kozjak vízesés  - Grado (Olaszország) - Ribcev Laz

Reggel korán felkeltünk, hogy legalább az egyik aznapra betervezett látnivalót megnézhessük még azelőtt, hogy a legtöbb turista felébredne.

A Mojstrana nevű falucska felett nyíló Vrata-völgy egy csodálatos vízesést rejt: a falu szélétől 5 kilométerre található az 52 méter magasból aláhulló Pericnik vízesés. Az odaút viszonylag kalandos, tekintve, hogy tulajdonképpen nem is út, hanem egy kavicsos erdei ösvény. Sportosabb motorral tehát nem kell sietni, de ez nem is baj, ugyanis útközben is akad bőven látnivaló, kristálytiszta vizű patak mellett haladtunk végig.
A vízesés az útról is jól látható és hallható volt, de egy elég meredek ösvényen fel is sétáltunk hozzá. Közvetlen közelről még szebb látvány tárult a szemünk elé. Az üledékes sziklafalat kivájta a víz romboló ereje, így egy kis megázásért cserébe a vízesés mögé is bemászhatunk. Mondjuk nekem nyilván eszem ágában sem volt bemászni, mert biztonságos távolságból szemlélve az, ami a vízesés mögött haladt, nekem rohadtul nem tűnt útnak, egyáltalán. :D Ádám persze bemászott, én meg rágtam a kefét, nehogy lezuhanjon azon a meredek izén. Természetesen nem zuhant, lelkesen jött vissza hozzám, hogy teljesen elázott, tök jó, menjek én is, próbáljam ki, végül is arra halad tovább az út. Próbáltam ellenkezni, mondtam, hogy szerintem arra is halad az út, amerre feljöttem, de nyilván nem használt. Így tehát elindultam a biztos halál felé, Ádám szorosan mögöttem, kamerával a kézben. Amikor közelebb értem, végül is már nem volt annyira para, de azért nem tartottam jó ötletnek, hogy lenézzek. A felvételek alapján még a testtartásomból is sütött a rettegés. :D Mindent összevetve brutális látvány nyílik a vízesésre onnan, szóval megéri megázni és telerakni a pelust. :D

A főútvonalat elhagyva egyébként saját felelősségünkre felsétálhatunk a vízesés tetejéhez is, de mi ezt most kihagytuk.
A parkolónál megvártuk, hogy kicsit megszáradjunk, aztán indultunk tovább a Vrsic-hágó felé.

A Vrsic-hágó Szlovénia legmagasabb autóval járható hágóútja. A Kranjska Gora és Trenta települések közötti 25 km-es útszakasz 50 macskaköves hajtűkanyarból áll. Minden kanyar számozva van, és a tengerszint feletti magasságot is kitáblázzák. Figyelnem kellett, hogy ne szédüljek el a temérdek sok kanyarban, de végül megúsztam. A hágó legmagasabb pontja 1611 méter, itt mi is megálltunk szétnézni kicsit. Lefelé ereszkedés közben aztán sikerült felforralnunk a fékfolyadékot, de szerencsére egészen hamar újra használhatóvá vált a fék, így végül is nem okozott nagyobb riadalmat.

A hágó után a Kozjak vízesés volt tervben. A Kobarid nevű város melletti híres Napóleon-híd után indul az ösvény a vízesés felé. A híd egyik oldalán egy tábla hirdeti a Lazar nevű kempinghez vezető utat, ezen haladtunk tovább, a kemping parkolójában ingyenes a parkolás.
A parkolóban még átöltöztünk kevésbé meleg, kényelmesebb ruhába, felkaptunk egy hátizsákot, aztán indultunk is a vízeséshez.
A kemping mellett elhaladva egy ösvényen eljutunk egy függőhídig, ahonnan letekinthetünk a Soca (Isonzó) folyó elképesztően kék színű vizére. Ezután egy rövid, egyre szűkülő szurdokszakaszon keresztül vezet az ösvény, egészen addig, ahol már csak a falhoz simulva, pallókon haladhatunk a sziklák között kibukkanó vízesésig. A 15 méter magas valószerűtlenül zöld színű vízesés egy barlangban tör elő. Nem viccelek, mesébe illő a hely, szerintem egész nap tudtam volna gyönyörködni benne.

Sajnos nagyon sok ember volt még rajtunk kívül, ez kicsit rontott az élményen, de még így is elképesztően gyönyörű volt az egész. Azért egyszer majd szeretném megnézni emberek nélkül is. :)

Mire visszaértünk a parkolóba, kellemesen megfájdult a fejem, gyógyszer a szálláson, szóval a gyors fájdalomcsillapítást ugye buktam. Na mindegy, gondoltam, ha eszünk, enyhül majd a migrén, így aztán visszaöltöztünk motorosba, aztán élelemvadászatra indultunk.
Találtunk is egy beülős pékségszerűséget, ahol egy-egy hamburgerre esett a választásunk. Nos, nem bántuk meg. Helyben sült, kívül ropogós, belül nagyon puha zsemlében ajvár, húspogácsa, friss saláta, paradicsom, uborka és majonéz érkezett a tányérunkra. Az itthoni hamburgerekhez kevés köze volt ugyan, de brutál finom volt, annyi szent. 

Ebéd után arra gondoltunk, miért ne nézhetnénk át Olaszországba, ha már ilyen közel vagyunk a határhoz.
Észak-Olaszország keleti csücskében, a festői szépségű Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján lévő Grado nevű várost kis Velenceként is emlegetik. Bár nem időztünk itt sokat, azért hihetetlen élmény volt ismét látni a tengert.

Hamarosan visszaindultunk a szállás felé, addigra sajnos rajtam már eléggé eluralkodott a fejfájás, így az idő nagy részében csendben üldögéltem a motoron, és próbáltam nem elhalálozni. Nem könnyítette meg ezt az a tény, hogy amikor már csak kb. negyedórányira voltunk a szállástól, útlezárásba ütköztünk, így laza félórás kerülővel sikerült csak visszaérkeznünk Ribcev Lazba. Gyorsan betoltam egy gyógyszert energiaitallal, aztán a következő bő egy órát magzatpózban fekve töltöttem az ágyban.
Olaszországban szerzett sajtkrémet és bagettet vacsoráztunk, aztán nyugovóra tértünk.

3. nap - 2017. június 5., hétfő
Ribcev Laz - Vintgar-szurdok - Savica vízesés - Ribcev Laz

Borongós, esős időre ébredtünk, így reggeli után esőruhába öltözve indultunk a Vintgar-szurdok felé.
Útközben lélegzetelállító látványt nyújtottak a hegycsúcsokig leereszkedő felhők. A szurdok parkolójához érve aztán elállt az eső, így azért kényelmesebben járhattuk be a túraútvonalat.

A meredek sziklafalak között tajtékzó patak vájta Vintgar-szurdok Szlovénia egyik legfontosabb idegenforgalmi látványossága. A szurdok 1600 méter hosszú, és helyenként 150 méter magas sziklafalak között kanyarog a Radovna patak. A szurdokba belépőjegyet kell váltani, ez 10 euró volt kettőnknek.

A túrát fából épített függőjárdák és hidak könnyítik meg, ezek csodálatos összhangban vannak a környezettel. Sajnos rengetegen voltak, köztük temérdek magyar is, turistabuszokkal. Mindenesetre azért nagyon megéri végigjárni a szurdokot, mert tényleg elképesztően gyönyörű a csodálatosan tiszta vizű patakkal. Az út végén található a 16 méter magas Sum vízesés. Mosdót, kis büfét is találtunk itt, szusszantunk egyet, aztán visszaindultunk. Visszafelé is ugyanannyira varázslatos a séta, egyáltalán nem válik unalmassá a látvány. 

Ebédre visszatértünk a szállásra, majd némi pihenő után felkerekedtünk, hogy megnézzük a Bohinji-tó ellenkező oldalánál található Savica vízesést. 

A csaknem 70 méter magasból alázúduló vízesés a Száva folyó egyik forrása. A vízeséshez sok-sok lépcső leküzdése árán vezet az út, amit fejenként 3 euróért tehetünk magunkévá. Az út végén egy kilátóhoz értünk, ahonnan csodás kilátás nyílt a vízesésre. 

A vízesés megtekintése után visszatértünk a szállásra, majd kis pihenő után még lesétáltunk a partra egy kicsit. Ádám fotózgatott, én ülve aludtam relaxáltam. Később aztán nagyjából összepakoltunk, hogy másnap indulhassunk haza.

4. nap - 2017. június 6., kedd
Ribcev Laz - Győr

A szállásadónkkal sajnos nem sikerült összefutnunk reggel, így az ajtóra szigetelőszalagozott cetlin tudtunk csak elköszönni tőle. Feldobozoltuk a motort, aztán indultunk is hazafelé.
Ausztriában egy boltnál megállva betoltam az idei első dinnyeadagomat, ezzel számomra tökéletessé vált ez a mininyaralás. :D

Azt hiszem, kimaxoltuk ezt a pár napot. Mondjuk most sajnos már nem csak Montenegróba, de ide is minden évben menni akarok majd, így vigyen engem az ember új helyekre ugye. :D
Viccet félretéve, aki hozzám hasonlóan perverz módon vonzódik a mindenféle vizekhez (mármint csak a látványukhoz, amúgy nem vagyok egy hableány, úszni sem tudok :D), annak Szlovénia maga lehet a paradicsom. Meg amúgy is, ezt legalább egyszer mindenkinek látnia kell. :)

Így a végére egy kis videó, hogy ti is kedvet kapjatok: