Szlovénia 2017

Az úgy volt, hogy már év eleje körül kezdett érlelődni bennünk a gondolat, hogy idén a valószínűleg augusztusi nagy nyaralást megelőzően beiktassunk egy kisebb, pár napos mininyaralást is. Szlovénia lehetősége Ádámban merült fel, őszintén szólva én képes lettem volna hosszúhétvégére is Montenegróba utazni. :D

Végtelen órákat töltöttünk a neten látnivalókat meg szállást keresgélve, így aztán szép lassan az én kedvem is megjött az úthoz. Ádám ráakadt egy király apartmanra szinte közvetlenül a Bohinji-tó partján, és mivel lényeges árbeli különbség nem volt a kevésbé szuper helyen található szállásokhoz képest, így végül ezt foglaltuk le 3 éjszakára.

Mondanom sem kell, nagyon vártuk már a pünkösdi hétvégét, hogy végre indulhassunk. A tavaly megírt listánk alapján készülődtünk, valamiért nekem sikerült sokkal jobban telepakolnom az oldaldobozomat, mint amikor 9 napra mentünk. :D Szombaton aztán korán felkeltünk, hogy időben indulhassunk.

1. nap - 2017. június 3., szombat

Győr - Ribcev Laz, Szlovénia


Koránkelés alatt azt értem, hogy tulajdonképpen ugyanakkor keltem, mint hétköznapokon, amikor melóba kell mennem. Persze nagyságrendekkel jobban esett úgy korán kelni, hogy tudtam, a következő pár napban mennyire király helyekre fogunk eljutni.
Elvégeztük az utolsó simításokat a pakkjainkon, feldobozoltuk a motort, aztán indultunk is.

A korábbi évek tapasztalatai alapján furcsa volt úgy elindulni otthonról, hogy nem szakadt az eső. :D Szombathely felé vettük az irányt, aztán a határon átkelve Ausztria útjain kanyarogtunk. A szlovén határ előtt egy benzinkútnál megállva azért felkapkodtuk az esőruháinkat, mert csinos kis felhők kezdtek gyülekezni az égen, meg aztán láttuk, hogy szemből érkező társaink már rendesen eláztak valahol. Végül mi megúsztuk pár csepp esővel, úgyhogy zavartalanul folytathattuk utunkat.

A szállásra menet útba esett nekünk Bled. Mivel a becsekkolásig akadt még némi időnk, körbegurultuk a Bledi-tavat, és pár képet is készítettünk.

A szálláshoz közelítve mindenütt hihetetlen színekben pompázó patakocskák tűntek fel (tízes skálán mennyire néztek alkoholistának, ha elmondom, hogy nekem némelyikről a zöld abszint jutott eszembe? :D), nem győztük kapkodni a fejünket a látványtól. Hamarosan aztán megérkeztünk az apartmanhoz, ahol a szállásadónk elkérte az iratainkat, majd a számlát egy kis frissítő kíséretében hozta meg nekünk: a tálcán egy kis tányér friss eper, két pohár limonádé, valamint két kis pohár házi készítésű (talán) áfonyabor (ahogy a bácsi mondta, "a little dopping" :D) várta, hogy magunkévá tegyük.

Ja igen, a teraszunk, háttérben a fák mögött a patak. 

Az apartman egyébként pontosan olyan volt, amilyennek a képek alapján elképzeltük: egy otthonos, jól felszerelt, tiszta házikót kaptunk a pénzünkért.

Gyors átöltözést követően elsétáltunk a helyi kisboltba, majd kis pihi után kiültünk a Bohinji-tó partjára.

Ahogy a hegyek mögött lement a nap, kezdett hűvössé válni az idő, így lassan összeszedtük magunkat, és visszaindultunk a szállásra. Otthonról hozott instant sajtos tésztát vacsiztunk, majd picit melegebb ruhát öltöttünk, és lesétáltunk a partra fotózni meg sörözni. Természetesen én már a parton megkezdtem a szundikálást, fél 9-kor lövik a pizsim, nincs mit tenni. :D
A szállásra visszatérve aztán persze gyorsan álomba szenderültem a hatalmas, puha, ruganyos ágyban.

2. nap - 2017. június 4., vasárnap
Ribcev Laz - Pericnik vízesés - Vrsic-hágó - Kozjak vízesés  - Grado (Olaszország) - Ribcev Laz

Reggel korán felkeltünk, hogy legalább az egyik aznapra betervezett látnivalót megnézhessük még azelőtt, hogy a legtöbb turista felébredne.

A Mojstrana nevű falucska felett nyíló Vrata-völgy egy csodálatos vízesést rejt: a falu szélétől 5 kilométerre található az 52 méter magasból aláhulló Pericnik vízesés. Az odaút viszonylag kalandos, tekintve, hogy tulajdonképpen nem is út, hanem egy kavicsos erdei ösvény. Sportosabb motorral tehát nem kell sietni, de ez nem is baj, ugyanis útközben is akad bőven látnivaló, kristálytiszta vizű patak mellett haladtunk végig.
A vízesés az útról is jól látható és hallható volt, de egy elég meredek ösvényen fel is sétáltunk hozzá. Közvetlen közelről még szebb látvány tárult a szemünk elé. Az üledékes sziklafalat kivájta a víz romboló ereje, így egy kis megázásért cserébe a vízesés mögé is bemászhatunk. Mondjuk nekem nyilván eszem ágában sem volt bemászni, mert biztonságos távolságból szemlélve az, ami a vízesés mögött haladt, nekem rohadtul nem tűnt útnak, egyáltalán. :D Ádám persze bemászott, én meg rágtam a kefét, nehogy lezuhanjon azon a meredek izén. Természetesen nem zuhant, lelkesen jött vissza hozzám, hogy teljesen elázott, tök jó, menjek én is, próbáljam ki, végül is arra halad tovább az út. Próbáltam ellenkezni, mondtam, hogy szerintem arra is halad az út, amerre feljöttem, de nyilván nem használt. Így tehát elindultam a biztos halál felé, Ádám szorosan mögöttem, kamerával a kézben. Amikor közelebb értem, végül is már nem volt annyira para, de azért nem tartottam jó ötletnek, hogy lenézzek. A felvételek alapján még a testtartásomból is sütött a rettegés. :D Mindent összevetve brutális látvány nyílik a vízesésre onnan, szóval megéri megázni és telerakni a pelust. :D

A főútvonalat elhagyva egyébként saját felelősségünkre felsétálhatunk a vízesés tetejéhez is, de mi ezt most kihagytuk.
A parkolónál megvártuk, hogy kicsit megszáradjunk, aztán indultunk tovább a Vrsic-hágó felé.

A Vrsic-hágó Szlovénia legmagasabb autóval járható hágóútja. A Kranjska Gora és Trenta települések közötti 25 km-es útszakasz 50 macskaköves hajtűkanyarból áll. Minden kanyar számozva van, és a tengerszint feletti magasságot is kitáblázzák. Figyelnem kellett, hogy ne szédüljek el a temérdek sok kanyarban, de végül megúsztam. A hágó legmagasabb pontja 1611 méter, itt mi is megálltunk szétnézni kicsit. Lefelé ereszkedés közben aztán sikerült felforralnunk a fékfolyadékot, de szerencsére egészen hamar újra használhatóvá vált a fék, így végül is nem okozott nagyobb riadalmat.

A hágó után a Kozjak vízesés volt tervben. A Kobarid nevű város melletti híres Napóleon-híd után indul az ösvény a vízesés felé. A híd egyik oldalán egy tábla hirdeti a Lazar nevű kempinghez vezető utat, ezen haladtunk tovább, a kemping parkolójában ingyenes a parkolás.
A parkolóban még átöltöztünk kevésbé meleg, kényelmesebb ruhába, felkaptunk egy hátizsákot, aztán indultunk is a vízeséshez.
A kemping mellett elhaladva egy ösvényen eljutunk egy függőhídig, ahonnan letekinthetünk a Soca (Isonzó) folyó elképesztően kék színű vizére. Ezután egy rövid, egyre szűkülő szurdokszakaszon keresztül vezet az ösvény, egészen addig, ahol már csak a falhoz simulva, pallókon haladhatunk a sziklák között kibukkanó vízesésig. A 15 méter magas valószerűtlenül zöld színű vízesés egy barlangban tör elő. Nem viccelek, mesébe illő a hely, szerintem egész nap tudtam volna gyönyörködni benne.

Sajnos nagyon sok ember volt még rajtunk kívül, ez kicsit rontott az élményen, de még így is elképesztően gyönyörű volt az egész. Azért egyszer majd szeretném megnézni emberek nélkül is. :)

Mire visszaértünk a parkolóba, kellemesen megfájdult a fejem, gyógyszer a szálláson, szóval a gyors fájdalomcsillapítást ugye buktam. Na mindegy, gondoltam, ha eszünk, enyhül majd a migrén, így aztán visszaöltöztünk motorosba, aztán élelemvadászatra indultunk.
Találtunk is egy beülős pékségszerűséget, ahol egy-egy hamburgerre esett a választásunk. Nos, nem bántuk meg. Helyben sült, kívül ropogós, belül nagyon puha zsemlében ajvár, húspogácsa, friss saláta, paradicsom, uborka és majonéz érkezett a tányérunkra. Az itthoni hamburgerekhez kevés köze volt ugyan, de brutál finom volt, annyi szent. 

Ebéd után arra gondoltunk, miért ne nézhetnénk át Olaszországba, ha már ilyen közel vagyunk a határhoz.
Észak-Olaszország keleti csücskében, a festői szépségű Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján lévő Grado nevű várost kis Velenceként is emlegetik. Bár nem időztünk itt sokat, azért hihetetlen élmény volt ismét látni a tengert.

Hamarosan visszaindultunk a szállás felé, addigra sajnos rajtam már eléggé eluralkodott a fejfájás, így az idő nagy részében csendben üldögéltem a motoron, és próbáltam nem elhalálozni. Nem könnyítette meg ezt az a tény, hogy amikor már csak kb. negyedórányira voltunk a szállástól, útlezárásba ütköztünk, így laza félórás kerülővel sikerült csak visszaérkeznünk Ribcev Lazba. Gyorsan betoltam egy gyógyszert energiaitallal, aztán a következő bő egy órát magzatpózban fekve töltöttem az ágyban.
Olaszországban szerzett sajtkrémet és bagettet vacsoráztunk, aztán nyugovóra tértünk.

3. nap - 2017. június 5., hétfő
Ribcev Laz - Vintgar-szurdok - Savica vízesés - Ribcev Laz

Borongós, esős időre ébredtünk, így reggeli után esőruhába öltözve indultunk a Vintgar-szurdok felé.
Útközben lélegzetelállító látványt nyújtottak a hegycsúcsokig leereszkedő felhők. A szurdok parkolójához érve aztán elállt az eső, így azért kényelmesebben járhattuk be a túraútvonalat.

A meredek sziklafalak között tajtékzó patak vájta Vintgar-szurdok Szlovénia egyik legfontosabb idegenforgalmi látványossága. A szurdok 1600 méter hosszú, és helyenként 150 méter magas sziklafalak között kanyarog a Radovna patak. A szurdokba belépőjegyet kell váltani, ez 10 euró volt kettőnknek.

A túrát fából épített függőjárdák és hidak könnyítik meg, ezek csodálatos összhangban vannak a környezettel. Sajnos rengetegen voltak, köztük temérdek magyar is, turistabuszokkal. Mindenesetre azért nagyon megéri végigjárni a szurdokot, mert tényleg elképesztően gyönyörű a csodálatosan tiszta vizű patakkal. Az út végén található a 16 méter magas Sum vízesés. Mosdót, kis büfét is találtunk itt, szusszantunk egyet, aztán visszaindultunk. Visszafelé is ugyanannyira varázslatos a séta, egyáltalán nem válik unalmassá a látvány. 

Ebédre visszatértünk a szállásra, majd némi pihenő után felkerekedtünk, hogy megnézzük a Bohinji-tó ellenkező oldalánál található Savica vízesést. 

A csaknem 70 méter magasból alázúduló vízesés a Száva folyó egyik forrása. A vízeséshez sok-sok lépcső leküzdése árán vezet az út, amit fejenként 3 euróért tehetünk magunkévá. Az út végén egy kilátóhoz értünk, ahonnan csodás kilátás nyílt a vízesésre. 

A vízesés megtekintése után visszatértünk a szállásra, majd kis pihenő után még lesétáltunk a partra egy kicsit. Ádám fotózgatott, én ülve aludtam relaxáltam. Később aztán nagyjából összepakoltunk, hogy másnap indulhassunk haza.

4. nap - 2017. június 6., kedd
Ribcev Laz - Győr

A szállásadónkkal sajnos nem sikerült összefutnunk reggel, így az ajtóra szigetelőszalagozott cetlin tudtunk csak elköszönni tőle. Feldobozoltuk a motort, aztán indultunk is hazafelé.
Ausztriában egy boltnál megállva betoltam az idei első dinnyeadagomat, ezzel számomra tökéletessé vált ez a mininyaralás. :D

Azt hiszem, kimaxoltuk ezt a pár napot. Mondjuk most sajnos már nem csak Montenegróba, de ide is minden évben menni akarok majd, így vigyen engem az ember új helyekre ugye. :D
Viccet félretéve, aki hozzám hasonlóan perverz módon vonzódik a mindenféle vizekhez (mármint csak a látványukhoz, amúgy nem vagyok egy hableány, úszni sem tudok :D), annak Szlovénia maga lehet a paradicsom. Meg amúgy is, ezt legalább egyszer mindenkinek látnia kell. :)

Így a végére egy kis videó, hogy ti is kedvet kapjatok: